Chilinger Expedition Chilimisszió

2016\08\17

Augusztus 20 előtt néhány nappal 08.17

Idén nem vezettem a blogot rendszeresen, mint az eddigi években, de úgy gondolom, már sok újat nem igen tudnék írni, ismételni meg nem szeretném magam, ezért 2016-ban egy tömörebb, rövidebb dokumentumot készítek, aminek ez a mai bejegyzés ha jól számolom, immáron az ötödik tagja :) - az első három az ültetés körül volt, egy áprilisi helyzetkép és a mai.

A késői vetés, a lámpázás teljes elmaradása és az időjárás szeszélyessége (hol forróság, hol hideg és esős) az augusztusi első "aratás"-t későbbre tolja. 

7 Jalapeno maradt, amiből 1 nagyon szépen fejlődik, 1 nagyon nem, a maradék 5 pedig so-so :) Került hozzám felnevelésre egy valószínű valamilyen Scorpion de ez teljesen nem biztos, hogy az és egy adag bazsalikomot is nevelek, melyeket szintén magról nevelek, valamikor a nyár folyamán ültettem. 

Florimo földben vannak, néha kapnak egy kis Volldünger Linz tápot, egyéb most idén nincs. Az látszik idén is, hogy a nagyon meleget egyszerűen nem bírják. Ledobálják a virágokat, a már beporzottakat is, szóval úgy látom, hogy az ilyen 25-30 fok közötti időt szeretik. Legalábbis most az erkélyen van az ültetvény és amikor nincsenek feltéve a párkányra, hanem a plexi mögött vannak, azt jobban bírják, mint amikor premier plán kapják a napot, de azért még így is melegük van néha. Nade mindegy is, nyár van és ez mostanság ilyen kiszámíthatatlan.

És akkor a képek (látszik, hogy mostanság kezdenek bekötni a virágok).

Egy kis ízelítő, hogy 06.25-én hogy álltak és ahhoz képest milyen sokat fejlődtek a következő másfél hónapban

img_20160625_060629.jpg

img_20160625_060647.jpg

img_20160625_060659.jpg

img_20160625_060716.jpg

08.02-i állapot:

img_20160802_184349.jpg

Augusztus 12-i állapot:

Megjegyzés:ez ugyanaz a növény, mint a 4. képen :)

img_20160812_184916.jpg

img_20160812_184927.jpg

img_20160812_184939.jpg

img_20160812_184947.jpg

img_20160812_184954.jpg

img_20160812_185026.jpg

ötödik hónap

2016\04\04

Élet április elején, jó időben 04.02

A legtöbb időt már az erkélyen töltik a növények, sőt, mivel a napokban tavasziasra fordult az időjárás, éjszaka is kint vannak. 

img_20160402_142552.jpg

Semmi cécó, csak a nagy magyar valóság, vizet kapnak és ennyi :)

img_20160402_142633.jpg

Egyikük nem tudta a maghéjat ledobni, így ő valószínű megy a kukába, tehát 8 jalapenom van idén!

img_20160402_142619.jpg

Látszólag jól érzik magukat az erkélyen a növendékek, bízom a jóidőben :)

első hónap

2016\03\25

Földbe, zuhanás-túlélés, kikelet 03.25

Szóval a áztatás-csíráztatás jól sikerült. Miután vízbe kerültek a magok, 2 nappal később már el is kezdtek kicsírázni. Nem mindegyik, de 1 héttel később már mind a 11 mag életképesnek bizonyult. Költözés miatt csak napokkal később kerültek földbe a magok, március 17-én.

img_20160316_220829.jpg

img_20160316_220848.jpg

Aztán 2 nappal később kisebb katasztrófa történt. Az erkélyen napoztattam a csapatot az ablakpárkányon, majd kicsit nem figyeltem, lefújta a szél 8 poharat és szanaszét minden. A károkat próbáltam helyrehozni, összeszedtem amit tudtam, de 3 magot így el is veszítettem. A megmentett 5 magot visszapakoltam a poharakba, amikben már csak félig maradt föld, de legalább nem veszett el minden. Így a kezdeti 11 mag helyett 8 versenyzővel nyomjuk tovább :) 4-en már ki is keltek, íme:

img_20160324_222110.jpg

img_20160324_222125.jpg

Láttam, hogy néhányan már csak percekre vannak attól, hogy kibújjanak. Egy szó, mint száz, alakulunk azért. Idén nincs keltető box, lámpázás  csak a nagy magyar puszta valóság :) Idén Garri gyógy és fűszernövény föld lett kipróbálva, eddig teljesen jó, 5 liter volt valami 400 forint körül. Napközben az erkélyen vannak, este a lakásban, meglátjuk, hogy bírják a kinti hűvös időjárást, mindenesetre edzésben vannak, ami remélhetőleg később előnyt jelent majd ;)

csíráztatás első hónap

süti beállítások módosítása