Az első főzet 08.02

Eddig volt türelmem várni, leszedtem néhány érett termést :) A sárgák Fataliik, a pirosak Dorset Naga és Trinidad Moruga. 

101_3554.JPG

A Fataliik és a Morugák nagyon aprók, a növényeken maradt zöld termések náluk sokkal nagyobbak, ezek inkább ilyen prototípusnak nevezhetők, az előfutárok.A 2 Dorset Naga mérete rendben van, azok már magot is tartalmaztak, míg a kicsik nem. Itt a Fatalii sor:

101_3556.JPG

A Morugák:

101_3557.JPG

És a Dorset Nagák:

101_3559.JPG

Az egy darab "nem Fatalii" beteg volt, feketék voltak benne a magok és amikor szedtem le a növényről, egy valami állat is mászott rajta, így ő kukában végezte. A Babylonos fiúktól kaptam még a múltkor 2 db sárga chilit, valami Naga féle, ők is felhasználásra kerültek. Íme:

101_3555.JPG

Ebből az adagból készült tehát az első szósz. Egy kis üveg lett belőlük, amit aztán végül 2 üvegbe szedtem szét, most így lesznek tárolva. Egyébként összevágtam egy fej vöröshagymát, a chiliket kimagoztam, feldaraboltam. A hagymát kevés olajon pirítottam pici vízzel felöntöttem, majd beledobáltam a feldarabolt chiliket, 2 db koktél paradicsomot, belereszeltem egy sárgarépát és fűszereztem: só, bors, mustármag, bazsalikom, oregánó, curry. Fedővel lefedve főztem majd botmixerrel átturmixoltam az egészet. Utána kifőzött üvegekbe pakoltam a szószt, 25 percig egy fazékban forraltam őket, majd miután kivettem a fazékból, betekertem konyharuhával és fejjel lefelé fordítva hagytam kihűlni. Ilyen lett:

101_3561.JPG

Már készítés közben is durva volt, az íze meg mégdurvább :) Ez nem mártogatós chipsekhez, óvatosan kell használni :)