Második évad első rész, újratöltve 01.13

Újra elkezdődött...

szinte napra pontosan akkor, mint tavaly, ámde ez véletlenül alakult így, az imént néztem a dátumokat! :)

img_20150113_110138.jpg

Változás tavalyhoz képest:

- visszaköltöztünk a lakótelepre és ez még nem minden, ugyanis ráadásul nem is otthon, hanem a munkahelyemen az irodában töltik az első néhány hónapot a palánták, majd onnan az udvarra kerülnek. Néhány részlet még kidolgozás alatt áll. Főleg a hogyan és a hol kérdések várnak még válaszra.

- rendeltem magokat a www.semillas.de oldalról, tehát a tiszta vérvonalé lesz idén a főszerep. Nem panaszkodom, mert tavaly is nagyszerűen helyt álltak a magok, de most biztosra szeretnék menni. 

- 3 fajta, közepesen csípős chili kerül idén a terítékre. Név szerint Tabasco, Cayenne, Thai Burapa. Így idén nem a rekorderekre támaszkodom. 

A csíráztatás január 13-án kezdődött, mind a 30 magot üvegpohárba tettem, langyos vizet engedtem rájuk és így felcímkézve a radiátorra kerültek. 1 héttel később járunk és a Cayenne szinte mind kicsírázott, a Tahi Burapa szekciónál 1 mag csírázott ki, Tabasco még várat magára.

img_20150113_110156.jpg

Tehát így kezdjük a szezont!